Leonard Bernstein: Mise –
a Zuglói Filharmónia előadása a Művészetek Palotájában
Leonard Bernstein születésének 90. évfordulóját legizgalmasabb, megrendítő és felemelő művének előadásával ünnepli a Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus Záborszky Kálmán vezényletével, 2008. november 8-án és 11-én a Művészetek Palotájában.
„A Mise életem kulcs-kompozíciója, erre vagyok a legbüszkébb… Azt hiszem, mindaz, amit eddig írtam, csak előkészület volt ehhez.”
Bemutatója 1971-ben, a washingtoni Kennedy Center felavatásakor volt. A mű a máig tisztázatlan körülmények között meghalt John Kennedy iránti tiszteletből és szeretetből született, Jacqueline Onassis felkérésére.
„Mindig is érdekelt a katolicizmus, minden szempontból, hasonlóságával és eltéréseivel a zsidó és más vallásoktól. Különösen XXIII. János pápasága idején, amikor valóban úgy tűnt, hogy a katolikus egyház vezető szerepet vállal bizonyos mozgalmakban: az igazságosságért, egyenlőségért – és mindazért, amiről álmodunk és amiért dolgozunk, de sohasem tudjuk egészen, hogyan érjük el… Én mind a Kaddisht, mind a Misét lényegileg vallásos megnyilatkozásnak tartom, de nem olyan műveknek, amelyeket a tételes vallások keretein belül kellene előadni…
Sohasem gondoltam azt, hogy a Pap valamiféle „szereplő” lenne. A Pap számomra mindig is az a valaki, vagy valami, ami nélkül nem tudunk élni, nélküle nem jutunk egyik napról a másikra, nem teszünk egy lépést sem. Az életünket mozgató minőséget képviseli. Azt hiszem ez részben definiálható a hit szóval, részben a reménnyel, részben a várakozással, előérzettel.
Ám az emberek – amitől érzeteik, érzékeik függnek, és pozitív értelemben: képességük az élet leélésére – ezt a valamit lerombolják, és éppen ezért a teljes szereplőgárda szó szerint mozdulatlanná válik a színpadon. 160 ember ül ott, egyik sem tud lélegzeni, mozdulni vagy továbblépni az életben – a lezajlott törés miatt. Sok minden széttört: az edény, a szereplők pszichéje – és maga a hit. És ekkor: mindenkinek önmagába kell tekinteni, hogy rájöjjön: mi az, amit Ő tört szét. És mi az, ami végül is meggyógyítja őket? Az a cselekvés, ahogy ezt mindenki megtalálja önmagában. Más szóval: nem léphetünk más valakivel kapcsolatba, ha nem alakítottunk ki valamiféle viszonyt önmagukkal, és ezzel a bennünk rejlő meghatározhatatlan ”isteni” elemmel…
A lényeg: önmagunkban kell elkezdeni. Ez nem jöhet külső forrásból. És ez zajlik le a dermedt csendben. Ez az egyik legnagyobb erőfeszítés, amire képesek vagyunk, és nem is ismerek ehhez hasonlót a színpadon: ez az a kibírhatatlan, látszólag végeérhetetlen csend, amelyben senki – sem a színpadon, sem a közönség soraiban – nem tud mozdulni, lélegzeni, vagy bármit tenni, egészen addig, míg az első fuvola meg nem szólal…”
A liturgia tételeit időről időre megszakítja az „utca emberének” hangja, korunk emberének belső vívódása. Ez magyarázza a szimfonikus zenekar mellett a rock- és blues együttes, valamint táncosok jelenlétét.
a Zuglói Filharmónia előadása a Művészetek Palotájában
Leonard Bernstein születésének 90. évfordulóját legizgalmasabb, megrendítő és felemelő művének előadásával ünnepli a Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus Záborszky Kálmán vezényletével, 2008. november 8-án és 11-én a Művészetek Palotájában.„A Mise életem kulcs-kompozíciója, erre vagyok a legbüszkébb… Azt hiszem, mindaz, amit eddig írtam, csak előkészület volt ehhez.”
Bemutatója 1971-ben, a washingtoni Kennedy Center felavatásakor volt. A mű a máig tisztázatlan körülmények között meghalt John Kennedy iránti tiszteletből és szeretetből született, Jacqueline Onassis felkérésére.
„Mindig is érdekelt a katolicizmus, minden szempontból, hasonlóságával és eltéréseivel a zsidó és más vallásoktól. Különösen XXIII. János pápasága idején, amikor valóban úgy tűnt, hogy a katolikus egyház vezető szerepet vállal bizonyos mozgalmakban: az igazságosságért, egyenlőségért – és mindazért, amiről álmodunk és amiért dolgozunk, de sohasem tudjuk egészen, hogyan érjük el… Én mind a Kaddisht, mind a Misét lényegileg vallásos megnyilatkozásnak tartom, de nem olyan műveknek, amelyeket a tételes vallások keretein belül kellene előadni…
Sohasem gondoltam azt, hogy a Pap valamiféle „szereplő” lenne. A Pap számomra mindig is az a valaki, vagy valami, ami nélkül nem tudunk élni, nélküle nem jutunk egyik napról a másikra, nem teszünk egy lépést sem. Az életünket mozgató minőséget képviseli. Azt hiszem ez részben definiálható a hit szóval, részben a reménnyel, részben a várakozással, előérzettel.
Ám az emberek – amitől érzeteik, érzékeik függnek, és pozitív értelemben: képességük az élet leélésére – ezt a valamit lerombolják, és éppen ezért a teljes szereplőgárda szó szerint mozdulatlanná válik a színpadon. 160 ember ül ott, egyik sem tud lélegzeni, mozdulni vagy továbblépni az életben – a lezajlott törés miatt. Sok minden széttört: az edény, a szereplők pszichéje – és maga a hit. És ekkor: mindenkinek önmagába kell tekinteni, hogy rájöjjön: mi az, amit Ő tört szét. És mi az, ami végül is meggyógyítja őket? Az a cselekvés, ahogy ezt mindenki megtalálja önmagában. Más szóval: nem léphetünk más valakivel kapcsolatba, ha nem alakítottunk ki valamiféle viszonyt önmagukkal, és ezzel a bennünk rejlő meghatározhatatlan ”isteni” elemmel…
A lényeg: önmagunkban kell elkezdeni. Ez nem jöhet külső forrásból. És ez zajlik le a dermedt csendben. Ez az egyik legnagyobb erőfeszítés, amire képesek vagyunk, és nem is ismerek ehhez hasonlót a színpadon: ez az a kibírhatatlan, látszólag végeérhetetlen csend, amelyben senki – sem a színpadon, sem a közönség soraiban – nem tud mozdulni, lélegzeni, vagy bármit tenni, egészen addig, míg az első fuvola meg nem szólal…”
A liturgia tételeit időről időre megszakítja az „utca emberének” hangja, korunk emberének belső vívódása. Ez magyarázza a szimfonikus zenekar mellett a rock- és blues együttes, valamint táncosok jelenlétét.
Szereposztás:
Pap: Egyházi Géza
Fiú: Sapszon Gergely, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola tanulója
További szólisták: Bódi Barbara, Homonnay Zsolt, Kerényi Miklós Máté, Kökény Pál,
Lukács Anita, Mikecz Kornél, Ozsgyányi Mihály, Peller Anna, Sas Éva, Schwimmer János,
Serbán Attila, Szabó Dávid, Szemenyei János
Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus
A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara (karigazgatók: Fischer Edina és Tóth Márton)
Vezényel: Záborszky Kálmán
Díszlet, jelmez: Túri Erzsébet
Játékmester: Aczél András
Koreográfus: Vincze Balázs
Rendező: Böhm György
Jegyek a Művészetek Palotájában és a Concert & Media jegyirodáiban kaphatók.
Pap: Egyházi Géza
Fiú: Sapszon Gergely, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola tanulója
További szólisták: Bódi Barbara, Homonnay Zsolt, Kerényi Miklós Máté, Kökény Pál,
Lukács Anita, Mikecz Kornél, Ozsgyányi Mihály, Peller Anna, Sas Éva, Schwimmer János,
Serbán Attila, Szabó Dávid, Szemenyei János
Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus
A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara (karigazgatók: Fischer Edina és Tóth Márton)
Vezényel: Záborszky Kálmán
Díszlet, jelmez: Túri Erzsébet
Játékmester: Aczél András
Koreográfus: Vincze Balázs
Rendező: Böhm György
Jegyek a Művészetek Palotájában és a Concert & Media jegyirodáiban kaphatók.
A programot barátnőm ajánlotta figyelmembe, aki a Szent István Király kórusban énekel és megmaradt idejében rütyög a hátsó sorokban. De félre a tréfával jókedvű barátném fantasztikusabbnál fantasztikusak daraboknak részese, és még sosem bántam meg, ha elmentem meghallgatni egy-egy előadását.
November 8-án este ott leszek.
